
Egy kapcsolatban a hűség és az őszinteség számára a legfontosabb, a szex csak egészséges mértékben, de ezt privát ügyének tekinti. Ritkán sír, de van olyan, hogy teljesen értelmetlen dolgokon.
Legromantikusabb élmény: amikor a tengerparton, Ausztráliában naplementekor sétáltak az ex-ével.
Amikor romantikus: akkor finom vacsorát készít, kedves, megpróbál figyelmes lenni a párjával, megkérdezi mit szeretne, figyeli minden kívánságát, megpróbálja kitalálni mire vágyik
Legmegrázóbb élménye: nagymamájának, majd édesapjának elvesztése. 5 éven át naponta kijárt a temetőbe, de sokáig nem tudott erről beszélni. Apukája 52évesen váratlanul, szívinfarktusban halt meg.
Legnagyobb csalódása: Lánya 19 éves barátnőjét szinte saját gyerekeként szerette. A lány szinte mindig náluk volt, mert problémás volt saját családja. Ő ruhákat adott kölcsön neki, bulikat szervezett a lányoknak. Aztán, a kislány egyszer csak közölte, hogy már fél éve nem szívesen jár fel hozzájuk, csak nem tudta, hogyan mondja ezt meg nekik. Szerinte kihasználta őket nagyon. Utálja, ha valaki becsapja a másikat és játszik a másik lelkével.
Álmai randija: Egy álomrandinak szerinte vízparton kell történnie, egy séta ott, vagy egy beszélgetés. Hatalmas tölgyfa tövében, vagy a Duna partján sétálva.
Az ideális férfi: Nincs ideálja, de a rendes, kedves, humoros férfiak tetszenek neki, valami plusz legyen a pasiban, ami megfogja. Imponál, ha egy pasi szépen udvarol neki, viszont kiábrándítja, ha büdös, piszkos és koszos, ápolatlan. Bejön neki, ha valaki önmagát adja, és szereti ha valaki nem adja fel az elveit, ne neki kelljen irányítania. Nem szereti a rámenős pasikat, azt állatiasnak tartja.
• Dánielt okosnak tartja, akinek viharos az élete, szerinte Benkő szereti a tárgyait és szabadelvű. Szereti, mert vállalja önmagát.
• Lehet, hogy változtatni kell egy kicsit rajta, fontos, hogy a nő a férfiből kihozza a pluszt.
• A gyerekvállalás sok mindentől függ, de igazából nem szeretne már gyereket. .
• Elkezdené faggatni milyen az élete, mert ő Dánielt zseninek tartja. Szereti, hogy szabadelvű. Hagyná, hogy
• Dániel válasszon egy randinak helyet, mert szerinte a helyválasztás sokat elmond egy pasiról.
Ha Dániel elfogadná a habitusát, akkor számára ő tökéletes lenne.
Erős Dávid: nem ígérem, hogy nem tűnök el pár évre
Az énekes szerint a zsűri véleménye csak részben volt helytálló. Dávid ezután valóra szeretné váltani külföldi terveit.Gomes nem érezte, milyen volt a tánca
A táncos attól tartott, hogy leesik a színpadról, szerinte az is nagy siker, hogy fennmaradt rajta.„Ott van káosz, ahol más nem látja meg a rendet”
A That’s All B-boys Flava nem akarta kihagyni egyik táncosát sem a tehetségkutatóból azért, mert mások szerint túl sokan vannak.Új zsűritagokkal folytatódik a Csillag Születik!
A 2009-es és 2011-es szériából Hernádi Judit továbbra is az ítészek székében fog ülni, ám kapott maga mellé három új társat.Krizbai Teca szerepet kapott a Madáchban!
A Csillag Születik felfedezettje hamarosan a Madách Színházban, a Jézus Krisztus Szupersztárban énekel!Tabáni extázisba tud esni egy jó daltól
A 2009-es Csillag Születik nyertese még mindig izgul, ha a tehetségkutató színpadára lép. De szereti ezt az érzést.Teca elégedett, Szabó Ádám megkönnyebbült, Gomes pedig dühös volt a színfalak mögött
Az Appril Project táncosa, Ricsi a pénteki főpróbán megsérült, ám a döntőn – ha nézőként is – de jelen volt. Nézd meg színfalak mögött...Gomes sosem fedi fel igazi arcát
Szabó Ádám boldogan távozott a színpadról, Mr. Joe-nak pedig a közönség segített végigénekelni a dalát. Nézd meg kulisszák mögött...A Csillag Születik második élő show-jának aranyköpései
Fáy Miklós nem volt jó hangulatban a második középdöntőn, szavaival nyilakat lőtt a versenyzőkre, de azért akadt dicséret is.Miért nem találod nálunk László Attila produkcióit?
A kiscsillag legendás előadók dalait szereti, a zsűri és a közönség szívét is Máté Péter-slágerekkel nyerte el. De a Máté Péter...Kukkants be a Csillag Születik kulisszái mögé a neten!
Nemcsak a tévében követheted végig az első élő show-t, a Csillag Születik weboldalán keresztül chatelhetsz is a kiscsillagokkal és...Vak kislány sikere a Csillag Születikben!
Szombat óta egy ország rajong a még csak 15 éves Krizbai Tecáért, aki hangjával elvarázsolt mindenkit.Buzás Viktor ismert szeretne lenni
A Csillag Születik3 izomkolosszusának minden vágya, hogy minél többen megismerjék, ezért mindent megtesz, hogy a tehetségkutató...Oroszlán Szonja: "Részesei vagyunk egy sikeres pályafutás elindulásának"
„A 2009-es Csillag születik egy nagyon jól sikerült műsor volt, számtalan tehetséget sikerült megmutatnunk az országnak, akik azóta...Megkezdődött a Csillag születik válogatása
Megkezdődtek a Csillag születik harmadik évadának castingjai.




























