Brasch Bence mozgásba lendült

BRASCH BENCE MOZGÁSBA LENDÜLT

RTLKlub.hu | 2009. december 5., szombat | Cikkek

Brasch Bence mozgása központi témává vált a zsűri körében, Tabáni István romantikus énjét is megcsillantotta, sőt még Kutyakölykök is potyogtak az égből.

Úgy tűnik, Brasch Bence a vérbeli rockdalokat meghagyja másnak, ő inkább marad a romantikánál; és jól is teszi, hisz tudja, hogy ez az, amit a lányok nem tudnak megunni. Bence a táncot azonban ezúttal is minimálisra korlátozta, nem véletlenül: a tánctanárok szerint még minidg eggyel több bal lába van. Bence azért bizakodó, mert a járás és színpadi séta már elég jól megy neki. A Hooligans dala közben Bence - a zsűri nagy örömére - végre megmozdult, ez azonban talán egy kicsit az ének rovására ment. Fáy Miklós szerint, ha ez a verseny 2015-ig tartana, akkor Bence biztos esélyes lenne. A zsűri 29 ponttal díjazta a mosonmagyaróvári fiút.

Kutykölykök táncaikkal meséltek már fociról, egy vidám festőbrigádról, a második középdöntőn pedig Rejtő Jenő világát idézték meg, amivel annyira megnyerték Hernádi Judit tetszését, hogy a színésznő 10 ponttal jutalmazta a produkciót. A fiúk most egy cigánytánccal készültek, amit a közönség vastapssal fogadott. A zsűri ismét értékelte a fiúk fegyelmezett és szorgalmas munkáját, amivel hétről hétre újabb és újabb nagyszerű produkcióval készülnek. A Kutyakölykök nagyon magas pontszámmal 36 ponttal térhettek pihenőre, Szirtes Tamás pedig az est első 10 pontját is odaajándékoza.


Tabáni István Charles Aznavour örökzöld slágerét adta elő, melyet a Julia Roberts és Hugh Grant főszereplésével készült Sztárom a párom című filmben is hallhattunk. A She című dalt Máté Péter is elénekelte, most pedig Tabáni István előadásában hallhattuk újra. István ezúttal romantikus énjét is megcsillantotta. Szirtes Tamás sokminden más mellett, István dalválasztását is dicsérte, Szonja szerint, pedig nem vitás, hogy István őstehetség. A zsűri 35 pontot adott Csepel leghíresebb teremőrének.



A Csillag születik versenyzőiről, zsűrijéről és a műsorról még több infó, kép és kimaradt jelenet a Csillag születik oldalán!

A Csillag születik adásait újranézheti az RTL MOST! oldalán!

Kommentek
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
KAPCSOLÓDÓ KVÍZ