A CSILLAG SZÜLETIK SZAVAZÁS SZABÁLYZATA

I. ALAPFOGALMAK:
Csillag születik szavazás
A 2009. október 31-én induló új, emelt díjas SMS alapú és emelt díjas hanghívásos alapú szolgáltatás: a Csillag születik szavazás. A szolgáltatás lényege, hogy egy szavazás keretében a résztvevők sms-ben vagy hanghívás segítségével szavazhatnak az általuk választott előadóra, kiválasztva azt az előadót, akit a verseny győzteseként szeretnének viszontlátni. A helyesen leadott szavazatok után a résztvevő részt vesz a nyeremények kisorsolásában.
A játék kérdéseit az RTL Klub biztosítja.
A Csillag születik szavazás szolgáltatás szervezője a Telekom New Media Kft.
Résztvevők
Az emelt díjas smsben vagy hanghívás útján a szavazást igénybevevő személyeket a későbbiekben résztvevők -ként definiáljuk.
II. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA:
1. A játék általános bemutatása:
A Csillag születik szavazás szolgáltatás célja, hogy a résztvevők szavazatukkal a számukra legszimpatikusabb előadót hozzásegítsék a Csillag születik tehetségkutató verseny megnyeréséhez.
2. A szolgáltatás igénybevételének menete és megvalósulása
bármely hazai mobiltelefon-szolgáltató, bármely ügyfele, aki olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, melyből emelt díjas SMS üzenet küldésére van lehetőség, a szolgáltatást igénybe tudja venni (az SMS díja 315 Ft ÁFA-val);
bármely hazai telefonszolgáltató, bármely ügyfele, aki olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, melyből emelt díjas hívás indítható, a szolgáltatást igánybe tudja venni (a hívás díja 315 Ft ÁFA-val)
a. A résztvevő számára igénybevehető szolgáltatás menete:
A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az előadókhoz tartozó elnevezésekről, amelyekből elküldik az általuk legszimpatikusabbnak véltet (BAD, BRIGI, BENCE, GOLD, SZABOLCS, VIKI, BIG, FT, JAMMAL, FECÓ, TAMÁS, GÁBOR, GYULA, BETTI, KUTYAKÖLYKÖK, FOCI, KÁVÉSZÜNET, QD, KATJA, SID, SC, STROKES, SZATMÁR, ISTVÁN, TIMESZ, VIKTOR, ANDRÉ, ESZTER, ROBI, VOCAL) a 1799-es telefonszámra (315 Ft ÁFA-val)
A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az előadókhoz tartozó számkódokról, amelyek közül vezetékes telefonjuk nyomógombjai segítségével megadják az általuk legszimpatikusabbnak véltet (11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20) a 06-91-33-44-55-ös emelt díjas telefonszám feltárcsázása után (hívás díja 315 Ft ÁFA-val)
Az emelt díjas SMS-ben szavazó résztvevő szavazatától függetlenül, minden esetben válasz sms-t kap vissza az TNM-től, mely egy általános köszönetnyilvánítást tartalmaz és felhívja a figyelmet egy RTL Most játéklehetőségre, amit opcionálisan játszhatnak a résztvevők, de akár játszanak vele, akár nem, a szavazatuk érvényességét, a sorsoláson való részvételüket ez nem befolyásolja. Az RTL Most játékszabályzatát itt lehet elérni: www.rtlklub.hu/csillagszuletik
3. A szolgáltatás időtartama
A Csillag születikz szavazás a szolgáltatást igénybevevő személyek irányából 2009.október 31-én 19:30 órától 2009. december 19-e éjfélig tart mely időszak végén az TNM döntése értelmében - újabb bejelentést követően - határozatlan ideig meghosszabbítható. Ezen időszak minden napján, tehát napi 24 órában van mód a szolgáltatás igénybevételére.
III. NYEREMÉNYEK, AZ EREDMÉNYEK KÖZZÉTÉTELE, NYERTES
1. A nyeremények
A Csillag születik szavazás leendő kisorsolt nyertesét az TNM telefonon kiértesíti nyereményük tárgyáról, illetve a nyeremény átvételének feltételeiről.
Azok között a magyar állampolgárságú résztvevők között, akik helyes formában adták le a Csillag születik szavazásban szavazatukat, azok közül a játék minden hetében és a játék érvényességének időtartama végén az TNM kisorsolja a nyerteseket. A heti nyereményekről a résztvevők az adásból értesülnek, a fődíj pedig egy Hyundai I10-es személygépkocsi, amit azok között a résztvevők között sorsolunk ki a játék érvényességének időtartama végén, akik minden héten legalább egy érvényes szavazatot adtak le kedvencükre.
A nyertes hiteles és teljeskörű azonosítását követően az TNM a 15-ik naptól megkezdi a nyeremények kifizetését.
3. A nyertes definiálása
Nyertesnek ismeri el az TNM azt a résztvevőt , aki az alábbi három információ közül legalább kettővel rendelkezik:
• ismeri az adott telefonszámot, ahonnan a szolgáltatást igénybe vette, illetve ezzel a telefonszámmal tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást;
• ismeri az előfizető vagy a kártyatulajdonos nevét, illetve ezzel a névvel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást;
• ismeri a nyertes SMS küldésének időpontját, illetve ezzel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást.
4. A nyertes kiértesítése:
• A Csillag születik szavazás leendő kisorsolt nyertesét az TNM telefonon kiértesíti nyereményük tárgyáról, illetve a nyeremény átvételének feltételeiről. Amennyiben a nyertes telefonon nem elérhető (nincs térerő, külföldön tartózkodik, ki van kapcsolva, nem veszi föl, stb), a kiértesítést az TNM operátorai 30 napon keresztül, napi két alkalommal, különböző napszakban kísérlik meg.
5. A nyeremények kifizetésének feltétele:
A sikeres kiértesítés alkalmával beazonosított nyertes a személyes adatait az alábbiak szerint köteles megadni:
név; anyja neve; születési hely és idő;
személyi igazolvány szám és adóazonosító jel (ha nem kiskorú a nyertes)
A beazonosított nyertes személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással ellátott személy útján egyeztethetnek a nyeremény átvételéről a Bp. XXII. Nagytétényi u. 29 sz. alatt, az Telekom New Media Kft. székhelyén.
A nyeremény átvételekor (az első havi fizetés kifizetése előtt) igazolnia kell a nyertesnek, hogy az általa a játékban használt telefonszám egyenlege (számlája) rendezve lett, díjtartozása az operátor felé nem áll fenn.
A nyertes a nyeremény átvételével hozzájárul, hogy nevét és személyét (értve ezalatt kép vagy tv-s megjelenést, szereplést) az Telekom New Media Kft. promóciós célokra felhasználhatja. A nyertesnek a promóciós szereplésekre a játék lezárását követően 90 napig (szükség szerint) rendelkezésre kell állnia.
6. A nyeremény-igény érvényesítésének időtartama:
A nyeremények érvényessége 30 nap, azaz amennyiben ezen idő alatt az TNM nem tudja elérni a nyertest, vagy az elért és értesített nyertes ezen idő alatt sem veszi át nyereményét, úgy az alábbi szabályok érvényesek:
a nyertes nyereménye át nem vett nyereménynek minősül, a nyereményt az TNM újra kisorsolja
IV. A SZOLGÁLTATÁS technikai kivitelezése; SZAVATOSSÁG, GARANCIA
A Csillag születik szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól bérelt vonalakon bonyolítja a be-, és kimenő SMS forgalmakat.
Az TNM az SMS-ek feldolgozását, a válasz SMS-ek tartalmát saját hardware, és sofware rendszerén belül kezeli.
A szolgáltatáshoz kapcsolódó nyereményjáték előírásoknak megfelelő lebonyolítását az TNM a mindenkori hatályos törvények és jogszabályok betartásával szavatolja.
Az TNM a résztvevők személyes adatait a mindenkor hatályos adatvédelmi előírások szerint kezeli.
Ügyfélszolgálat, információk, elérhetőségek
A szolgáltatással kapcsolatban az TNM (1) 371-4820-as telefonszámon elérhető ügyfélszolgálatánál lehet érdeklődni munkanapokon 0-24 óra között.
Kelt: Budapest, 2009. október 28.
Új zsűritagokkal folytatódik a Csillag Születik!
A 2009-es és 2011-es szériából Hernádi Judit továbbra is az ítészek székében fog ülni, ám kapott maga mellé három új társat.

